Balássy Connection Kft.
Balássy Zsolt Ügyvezető:
Társaságunk könyvelését 2005 év eleje óta végzi megelégedésünkre a Total Profit Könyvelő Iroda. Az előző könyvelőnk már sajnos hosszú ideje betegeskedett, így a könyvelés átadására meglehetősen nehéz körülmények között került sor.
Az új iroda kemény munkával rendezte cégünk könyvelését, ami azóta zökkenőmentesen bonyolódik. Társaságunk több irányú tevékenységet folytatott az elmúlt években, amely időnként komoly szakmai kihívás elé állította a cég vezetését, illetve könyvelésünket.
A segítségükkel azonban mindig sikerült megtalálni a törvényes, de ránk nézve kedvező megoldásokat. Az évek során több alkalommal kaptunk APEH ellenőrzést, amely mindig problémamentesen fejeződött be, sőt, könyvelésünk az ellenőröktől néhány ízben dicséretet is kapott.
A több éves együttműködés során, szívélyes munkakapcsolat alakult ki a könyvelő iroda kollektívájával. Személyes találkozóinkon, ha az időnk engedi, a könyvelésen túlmutató hasznos és érdekes beszélgetésekre is sor szokott kerülni.
Érdemes megemlítenem még a könyvelési díjat. Tevékenységünk jellege és nagyságrendje miatt, úgy gondolom, hogy nem tartozunk a keveset fizető ügyfelek közé, de ennek ellenére korrektnek és arányosnak tartom a fizetett díjat, a nyújtott szolgáltatás mértékét és színvonalát figyelembe véve.
